A monostori nagy mákgyalázás

Páröt évvel ezelott néhány tűpajtásom felkerekedett, hogy a ringó gubóföldeket kifosztva tartalmat csempésszen a tömlőjébe. Fickósan felpattantak a szentendrei HÉV-re, aztán busszal pár megálló Leányfaluig, és már vitte is a komp át a kompániát a csillámló vízen a szigetre. A monostori parton barátságos büfögő várta a kalandorokat, de ők ügyes testcselekkel kitértek a tátott kocsmatorok elől és bevették magukat a határba. Az elso húsz parcellán szart se találtak, ám egy kanyar mögül kibukkanva ne tudd meg, milyen látvány fogadta őket! Karcsú, hamvaszöld gubók nyújtóztak az ég felé, nehéz illatburokban hajladozó ragadozó növények, áldozatokra vártak a napfényben. Előkerültek hirtelen a pengék, huszáros rohamot intéztek hőseink a kis mákparcella ellen. Gyűlt a nafta apránkint a dobozokba, gubó vágatlan nem maradt. Ragadós szag terjengett a melegben. A kifinomult illegalitás érzése lett úrrá a gubórablókon.
Pontosan ebben a pillanatban hangzott fel a gyanús autózúgás a táblán túlról. Rendőrkanyarral farolt a fehér Zsiga a főd mellé, benne a flokifejű paraszt, az anyósülésen helyre kis asszonykával körítve. Kecsupban forgó hajdinakék szemét végigfuttatta mezején, jogos tulajdonán és ekképp bődült fel:
– Te asszony! ezek ustorral csapdossák a mákomat! – Azzal kiugrott a verdából és egy féltengelyt szorongatva a (mák)tejtolvajok felé indult.
– Na csak nyugi büdös, azért maradt még mit a mákospatkóba gyömöszölni! – szólt a leghidegebb vérű lövőlegény, a meglepetés erejével biztosítva szabad elvonulást a csapatnak. Mire a paraszt kettőt gondolt, a geng már a fele utat megtette a komp felé. A parton még megszoríthatta volna őket a kapára-kaszára kelő monostori védegylet, de a kis komp rögtön indult, kimenekítve a merész bugázókat a meleg helyzetből .

Barcs Miklós 1994 nyár, Dunabogdány