A besúgó
Takony csöppen a vörös orráról, időben visszaszippantja, befarol a metilbárba, odaröffen a pultosnak: deci junikum, az tolja elé, a rohadt körmével kikapar a farzsebéből négy nyugtatóbogyót, becsavarja torokra a piját, rádobja a pasztillát, kezdődik a dögletes napja, dühöng magában egy sort, kibántottmostanmegengem?! A világhíres fotóriportert? Megyek, feljelentem! Süket aggyal forgatja magában a szakadozott, agyonkopott névsort, azt a pár nevet ami még meg tudott maradni a fejében, kicsoszog a kricsmiből, a sarok mögött ott a rendőrörs, az ablakában világosság, két tagbaszakadt ügyeletes desztó főzi a kávét a lepattogzott zománcú rezsón, felkapaszkodik a pár lépcsőn, bekopog, a desztók összenéznek, kövéret röhögnek, megjött a reggeli szórakozás a kávé mellé. Gyere, húzd be a beled, dalolj nekünk, ki bántott, névvel-címmel együtt, majd mi bekasztlizzuk neféjj! Itt fog rohadni a zárkában! És a másikra kacsint, az meg belevinnyog a kávéjába, majdkiömlik neki. Kántálva belekezd a vádaskodásba, a szennyes, rongyos körmondatok gurgulázva követik egymást összefüggéstelenül, nevek, sérelmek, lakcímek, motyogó fenyegetések zagyvaléka tódul ki a vénséges spicli harákoló pofáján, de a desztók bizony megkávéztak, vége a reggeli kabarénak, az egyikük megfogja a kabátujját és kilöki a járdára. Darálva-krákogva szívódik fel a reggeli ködben.
Barcs Miklós 2015