Május 1
„Szeretnék máyus éjszakáján
lekúrni minden zongorát!”
Tarajos von Goethe
Brutális május elseje. Munkahelyemen az utógondozóban hajnali fél négykor arra ébredtem, hogy egy kiscsaj folyamatosan visít, haggyál békén, hagyd abba, ezeket variálta egyre hangosabban sikoltozva, kiugrottam az ágyból, föl a gatya föl a cipő, rohantam az emeletre, közben ordítottam hogy mi a jó kurva annya folyik itt, fel a villanyt, az egyik kis szaros akarta megerőszakolni a másik lelenc barátnőjét, istentelenül berúgva és betépve valami gyorsítótól. Május1 bazmeg a munka ünnepe mi? Így kezdődik egy rendes országban mi? Kajakkúrási kísérletre ébred a rendes ember?
Feltéptem a szobaajtót, villany, a pofátlan kretén zavartan vigyorogva kerengett a fényben mint egy tettenért molylepke.
Ahogy összekapta magát, az ütvekúró meg elkezd nekem visszafelé támadni, azt hazudta hogy a csajé bőlegénye kést rántott rá dühében, hoz rá tanút is, haha, így ellenpontozta azt, hogy pár napja ő vonta ki a bökőt az egyik nevelőre. Jó kiscigány módra fenyegetődzni kezdett hogy hívja a 10 spanját, akik a következő nyenyegésében először rendőrökké, majd tekesekké avanzsáltak. (Szarbavert náci nehogy itt elkezgyél cigányozni mert föltolom a picsádon az egész Reisztágot kupolástul büdösbogár!) Negyedszázados rutinommal leoltottam a csírát tíz perc alatt, végre nyugalom lett a házban, de már nem tudtam visszaaludni, a fosbukról kitiltott a rablóállammal szövetkezett cenzúra, gyalázkodásba fojtani nem tudtam a felgyülemlett agressziómat, úgyhogy valami anarchista szerző szövegét kezdtem olvasgatni a netről, hátha lenyugszom.
A csaknem megerőszakolt lányka előző este a barátjával kopogtatott be a nevelőibe, megkínált a sötétkék műanyag ételhordóból két kis csokiba áztatott piskótatekerccsel, amit a cukrászati gyakorlatára csinált, az egyiket hősiesen elrágicsáltam előttük egy definom! nyammogással, a másikat később odaadtam a kedvencemnek, a hiperkommunikatív gömb alakú Lacikának. Engem lazán az apjának nézett a párocska, ez kivénhedt pank létemre hízelgett nekem, elvégre kell valami minimális érzelmi kötődés ebben a moslékkal teliszart foshadék világban. Év végén amúgyis húzok a francba nyugdíjba, hogy eggyel tovább szaporítsam a minimál alamizsnán vegetáló szerencsétlen balfaszok számát, persze ha megérem.
Nem sokáig tartott a nehezen, de ippeg visszanyert nyugalmam a magamra csukott ajtó mögött a nevelői szobában, rámkopogott Márió, a legfárasztóbb elmehunyt a rögökkel bőven kivert szocmoc pályafutásom során. Életképtelen, féldilis, ezért ebben a szegény- és nyomorultpusztító rendszerben teljesen jövőtlen, az anyja által az utógonozásba lökött arc, valami olyan hatvanas íkúval, mint a karikacsapás. Megint valami zenéket akart letölteni a netről, amikor én éppen próbáltam összekapargatni a hajnali – szerencsére nagyon ritka – incidens miatt szétzuhant darabjaimat, na ebből nem lett semmi. Másfél óra múlva befejezte a zene letöltéseit és kihúzott a francba.
Elcsorgott a délután ahogy szokott egy munkahelyen, estefelé felhívott a Bajkeverő – akit azért neveztek el így, mert cingár létére egy metilmennyiség után beleköt boldog-boldogtalanba és tolja a feszkót mint drótostót a disznóóól ajtót – hogy a faszányos gitáros haver kint pönöget a Margitszigeten, nézzek oda ha jót akarok magamnak. Május elsején a munka ünnepén hogy ne mennék bazmeg? A hajnali feszkót le kell öblíteni valamivel hogy visszazökkenjek a kerékvágásba.
Kirohadok a négyeshatos kombínóval a Margitszigetre, derégvóttam vagy 15 éve, a bejáratánál a sötétben az út közepén egy rendőrautó villog, szép látvány, de ez akkoris nabazmeg, villogjá anyádon breki, ne a népkikapcsolódás felszentelt oltárának a bejáratánál. Beljebb a szupergiccsre világított szökőkút a borntubivájdra túráztatja magát föl-alá, debil túristák és alsóbivalybasznádi lebutított fideszférgek extatikus hűházásaitól kísérve. Brávó tömegszórakoztatás szakaggyatokanyátokba.
Húzok befelé a pina alakú szigetbe a dobozos sört kortyintgatva, meglátok valami „kristálypalotát” (ez vót ráírva) kivilágítva rendessen a sötétségben, ásványvíz palackozó, annak a hátsó udvarán a teherautó rakodórámpán bazsevál Rajkó Hendrix, Bjudapest EGYIK legjobb gitárossa. Körbe lepattant alumínium kerítés, az egész mint egy klasszik gyárudvar, vas kerti székeken a marihónajja füstbe burkolódzott 30-40 fős dörzsközönség értő füleivel halgassa a minőségi gitárzenét. Pont az uccsó számra értem oda. Mi ez baszod valami új romszórakozóhely? Ennél stílszerűbb környezetet a legjobb akarattal se lehetett volna találni a villámkezű Rajkónak, egy széjjelkúrt giccssziget közepén egy rozsdaövezetből szalajtott betonrámpán. A véletlen (?) sokszor ügyesebb mint egy seggberakott halivúdi-büdösetyeki filmhelyszín vadász émmondomneked.
Koncert végén lejött a nagy Rajkó a nép közé vegyülni, forgolódni a népszerűségben, a tüzes rajongói muffpillantások megolvasztották a glóriát a feje körül. Zsizsegett a csipetcsapat, a pár korty unikum kábé kurvagyorsan elfogyott, gyüttek kihajtani a népet, záróra hajcsadasztle zéróra kiáltással a kiengedőenberek, mennyünk a Kisrücsök moziböfögőbe, itt van a Margithíd túloldalán!röffentem rá a Bajkeverőre, kizúdult a brigád a kristályvízgyárból oszt félóra múlva már ott basztuk tovább a rezet.
Teltház a Rücsökben, mindenki üvöltve társalog ahogy a torkán kifér, tolják a rövidet orrbaszájba számolatlanul döntögetve, még a mozi előtt is áll a bagózó-dzsangázó tömeg, mitvársz faszfej többet májuseggy vasárnap az élettül hamegszabadkérdeznem? Mi a Felhő Bubi gitárossal toljuk a pult előtti asztalnál a biocefrét – sört – és nem mellesleg nézegessük a fasszányos felhozatalt a könnyű- és nehézsúlyú bonbázókból, hangsúlyozom! csak nézegessük, mert a halkszavú Bubi nem egy direktbekúrós tipus, engem pedig vár otthon alsómocsoládon a világszép cuki kis asszonkám. Egy-két petymegre azért felhördültem, miszerint: Púposra raknám mint Ráró cigány a trágyás taligát! Na de ne itt süssed el az összes rossz dumádat baszodalássan szólalt meg a jobbik énem, erre ittunk is a Bajkeverővel meg a Bubival. Az ezeréves haver Pultospityu tolta ki mázsaszám a cefrét a szomjasan ordítozó halálbrigádnak, közben déjézte a merőben hallgathatatlan műfajgyalázó kísérleti zenéit.
Nupagagyí bazmeg, namegáljcsak! Nemaddigvanaz! Az asztal másik oldalán Hajni az ix-faktor teheccségkutató dalvetélkedőt megjárt amazonja, oldalán hű dobgitárosával rázendített egy koloratúr nagyáriára, olyan hangerővel, hogy porrá törtek a kristálycsillárok, megrepedtek és megadóan beomlottak a kirakatüvegek, a mozi előtt kanyarodó Kombínó villamos meg ijedtében leugrott a sínekről és a Rózsadomb felé vette az irányt. Felhőbubi elhaló hangon súgta felém: X-Faktor…? Bingó! böfögtem vissza neki és idegesen felröhögtem a Pultospityu vérben forgó, hitetlenkedő szemeit látva, aki a Hajni produkciójától lesokkolva csak a záróra! záróra! szót volt képes rebegve ismételgetni. Az ária szertelenül föl-alá zúgott a teremben mint egy elszabadult hangtornádó, eszembe jutott a reggeli ébredésem a sikoltozó kiscsaj hangjára, a május elsejét ez a két „produkció” fogta nekem keretbe és világosított meg az elcseszett tavaszközépi vasárnap ünnepének erejéről. A megvilágosodáson a végtelen átérzés eufóriáját értve.
Pultos tereli ki a népet, vége a fasszányos röfögésnek, a Bajkeverő búcsúzóul beleköt valami kis szerencsétlen köcsögbe akiről azt állítja hogy nőverő, és ő a lovag most fellép ez ellen, de nagynehezen sikerül elindulni a féllegál budai óvóhely felé, négyesben Hajnival, a gitárosával, a tüzes Bajkeverővel és jaumagammal, közepesen becefrézett életvidám állapotban.
Ahogy átmentünk a Kalefon a villamoshíd alatt, a híd tetejéről ránk kiabált barátságosan valami fiatal csapat hogy hova megyünk, több se kellett Bajkeverőnek, ordítva kurvaanyázott vissza rájuk bőszen ugrálva és fakkokat mutogatva mindkét kezével. A csapat begurult és elénk rohantak, hogy számon kérik rajtunk a gyalázkodást, rózsdombi kis tinédzserek voltak, megörültek hogy végre történik valami, nagy hangon kérdezte az egyik hogy ki ugatott rájuk, a Bajkeverő rám mutatott, ő volt, ő volt, majd békítőként lépett fel az incidensben. Én ordítva vitatkoztam a szószólójukkal, gyávaságból nem fogom meghazudtolni barétomat, Szarkeverőt, erre a semmiből előbukkant egy figura és azt mondogatta hogy húzzunk onnan mert mindjárt jönnek a röndérek, ő hívta ki őket, valami kamerán láthatta meg a vidáman randalírozgató társaságot, na itt mosódik össze az állami és a magánhatalom, kivételessen hallgattunk rá, igazán senki nem akart itt verekedni, elhúztunk az óvó helyünk felé.